2018. március 26., hétfő

Szenilla


Megint utaztunk. A szokásos útvonalunkon van egy város, amit magas hegyoldalból, lenyűgöző panorámával pillantunk meg.
 - Ez a lábosos város? - fordultam "Mr. Darcyhoz".
 - Igen, Bonyhád - felelte.
Mire én: - Sosem fogom elfelejteni.
Mire ő: - Ja, pont, mint most.

2018. március 2., péntek

Hm


"Mr. Darcy" mondta, hogy ha nem lennék a felesége, első lennék a névlistáján. Azért kicsit örülök, hogy inkább a házassági anyakönyvi kivonatára kerültem fel.

2018. február 9., péntek

" Borbás Marcsi műsorában kolbászformát öltenek a lovak."
Na, lehet tippelni kinek a mélyenszántó gondolatát osztottam meg?

2018. február 5., hétfő

Ásatáson


Nos, miután sikerült minimum egy (de inkább több) bordámat is leamortizálni a lépcsővel való közvetlen találkozás útján, nyugodtan kijelenthetem: kripli vagyok. Ennyi és ne tovább: erre az évre tervezett töréseket, zúzódásokat magasan túlteljesítettem az első hónapban! "Mr. Darcy" megjegyzése:
  - Ha majd a régészek megtalálják a csontjaidat, megállapítják, hogy "nagy harcos lehetett".

2018. február 1., csütörtök

Baráti beszélgetés


Hogyan iktassuk ki kártékony embertársainkat? (Szigorúan elméleti megközelítés!)
Tűzoltózolinak  erre is van megoldása: be kell idomítani a kutyát. Legyen egy titkos szó, amire az állat fenevaddá változik. Mondjuk:
  - Ül! - Nem öl!! Süket ez a kutya, vagy mi?!...

2018. január 28., vasárnap

Főzős


Úgy éreztem eljött az ideje, hogy kilépjünk a megszokás húsleves-pörkölt-sült bermuda háromszögéből és valami trendi kajával dobjam fel szeretteim életét. Ez különösen időszerűnek tűnt, mivel a Művésznő ajvár-készítésre adta a fejét és "Mr. Darcy"-t is többször rajtakaptam, amint étteremben sütőtök krémlevest kanalazott. Ezeket én a nyitottság jeleként értelmeztem. Zseniálisan kitaláltam, hogy aszpikos zöldséges húst fogok készíteni tormás sonkatekercsekkel. Nem kevés idő/pénz ráfordításával összehordtam a szükséges hozzávalókat, daraboltam, szeleteltem, pároltam, fokozott összpontosítással kiraktam a méregdrága (ám pont erre a célra kitalált) műanyag koszorúformát, betöltöttem a sonkatekercseket vigyázva, hogy a két végükre kerülő krémrózsa is tökéletesre sikerüljön és már ment is minden a hűtőbe, alig vártam a másnapi ebédet! Kiborítottam a formából még a gyönyörű üveg tortatartómat is beáldoztam a látványért, tényleg szép volt. Felvágtuk, eszegettük, mit mondjak, mérsékelt lelkesedéssel. Másodszorra senki sem vett belőle. Én picit szomorúan a tekercseket kezdtem el kínálgatni, mondván, hogy sajnos kevés lett bele a torma, ami volt itthon, mire megkóstolták és mondták, hogy az is túl sok...Szóval a történet vége ez a szégyenteljes facebook bejegyzés lett:

"Halihó, ilyen aszpikos- csirkemelles-zöldséges cuccot csináltam nem kevés ráfordítással, ám a családom szemérmetlenül megtagadott: kitagadták. Kérlek, ha Nálad épp buli van és elfogadnátok ezt, én szívesen elviszem, csak ne kelljen kidobnom, annyit dolgoztam vele! Nem kérek érte semmit."

Na, gondoltam, akkor ma térjünk vissza a jól kitaposott útra: gulyáslevest csináltam, hozzá fasírtot és krumplifőzeléket. "Mr. Darcy" megjegyezte:
  - Ez a leves finom, csak kicsit sűrű.
Mire én (még a tegnapiak hatása alatt):
  - Cserébe viszont a főzelék meg híg lesz.
Művésznő is bekapcsolódott a diskurzusba:
  - De jó, krumplileves, gulyásfőzelékkel! Kicsit szeleburdian főzöl mostanában Anyukám!

2018. január 24., szerda

Ez van


Persze, jó ötletnek tűnt, hogy amikor nálunk szakadni kezdett a hó, én még elugrom a boltba biciklivel, mert azután pár napig nem kell menni sehová... Begipszelték, illetve sínbe rakták a másik ujjammal együtt, hogy biztos ne tudjam használni a bal kezemet semmire. A sín végét visszakanyarították, így kaptam egy fordított S-t a kezemre alumíniumból. A családom szívesen szólított Kampókéznek és Tűzoltózoli is megállapította, hogy milyen praktikus: rá lehet akasztani a bevásárlószatyrot. A Művésznő megkért a hétvégén :
  -  Valamit meg kéne vakarni. Kampókéz?
Így vagyunk mi itt.

Fotó:Google képkereső

2018. január 15., hétfő

Záras


Történt, hogy a Művésznőék beszorultak. Letört a kilincs a szobaajtóról. Azon nyomban felhívta a Nagyonöregfőbérlőnénit, hogy legyen kedves lakatost keresni és kiszabadítani őket. Miután kiderült, hogy Szegeden egyetlen egy lakatosmester, segéd, inas sem dolgozik péntek délután 5-6-ig, a néni saját erőből próbálta megoldani a feladatot: felkapta kulcsait és egy kedves unokaöccsel legott a helyszínre sietett. A bejárati ajtónál tétovázott kicsit: vajon az ő kulcsai nyitják-e, vagy a nővéréi, naná, hogy nem nyitották. A nővér nem volt elérhető. Megszületett a döntés: be kell törni. Azért a közbiztonságot igen jól leképezi, hogy egy belvárosi, zárt, többlakásos ingatlanba megérkezett a folyosószomszéd, egy Erasmusos diáklány és megpillantotta, amint egy vén spiné és évtizedekkel fiatalabb pasija épp felnyomja a szomszéd lakást, ő csak ennyit mondott:
  - Please... - vagyis legyenek szívesek odaengedni a saját ajtajához és szépen beslisszant. Benn sem lehetett állampolgárilag túl aktív, hiszen sem a rendőrök, sem a TEK, de még csak egy csóró lakatos sem jelentkezett a továbbiakban. Javaslat: ha valaha lakást kell feltörnötök, feltétlen vigyetek egy kötögető-horgoló nagymamát alibinek.
Miután a bejárati ajtóval végzett, az ifjú rokonnak csuklógyakorlat volt csupán a beltéri ajtó pozdorjázása és már ki is szabadultak az albérlők. Ezután megszögelte a bejárati felső részét, így, jobban megszemlélve, nem először történhetett ilyesmi, de főként a rutinja buktatta le. Majd a jövő hétre egy lakatos-asztalos kombó megjelenésének ígéretével elégedetten hazatértek. A szobaajtót pedig javasolták egy hokedlivel betámasztani...