2011. május 29., vasárnap

Garfield és csapata útra kel

 Szeretem a gyerekeket. A sajátjaimat mindennél jobban. Az anyatigris doromboló kiscica hozzám képest, fél kézzel sutba dobom akár az életösztönömet is, de nem hagyom őket bántani! Védenem kell őket. Ez valami genetikai kód lehet nálam. Talán némelyek túlzásnak tartják, azt kell mondjam: ebben a kérdésben nem számít a véleményük. És minden gyerek megérdemelné valakinek a szerető gondoskodását. Mert, mint tudjuk, a gyerek nem akar megszületni, mi felnőttek döntünk így, akkor pedig kutya kötelességünk szeretni őt. Élelmet, ruhát, játékokat venni neki, meg olyan csacskaságokat, mint hajpánt, meg színes cipőfűző. Egy reggeli rádióműsorban hangzott el a felhívás: játékokat kérnek gyermekotthonban élő kicsinyeknek. Nem kell mást tenni, mint eljuttatni egy Euronics áruházba, onnan ők küldik tovább. A kamasznak nagyon jó szíve van, azonnal lázas keresgélésbe kezdett: adjuk ezt is, meg ezt is. Végül ezt a kis csomagot vittük szeretettel. Nem világmegváltás - egy mosoly csupán.
"A gyermek az a lény, aki a családban ott áll a szülő és a televízió között." Murpy

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

De aranyos,jószívű,segítőkész kamaszod van!

Tűzpadka írta...

Szia Medora!
Örülök, hogy személyesen is megismerhettelek. Remélem találkozunk még gaszronómiai események kapcsán! Nagyon jó volt, hogy ott voltál velünk, és szurkoltál nekünk.
Sándor

Unknown írta...

Nagyon helyes kis csomag, minden bizonnyal nagy örömet fog okozni valakinek. Az a tigrises dolog nagyon ismerős, én is ilyen vagyok:)

Medora írta...

Patrícia, szerintem a tieid is ilyenek!
Tűzpadka, számomra volt a megtiszteltetés.
Andrea, köszi, hogy nem vagyok egyedül!

Boboce írta...

Igazán nemes cselekedet a kamasz részéről! (és kamaszanyu részéről is)