2011. november 20., vasárnap

Kis szürke életek (3. rész)


  A kislány álmosan pislogott ki a nagy párnák közül.
  - Hát felébredtél, te hétalvó - az apró öregasszony megpuszilta és már vitte is a másik szobába, ahol mosdóvíz, tiszta ruha várta őket. Ő rögtön látta, hogy valami különleges nap ez a mai: nem ám olyan mackónadrágos, hétköznapi, hanem rakottszoknyás, lakkoscipős. Hamarosan megjött Anyuka, magas, karcsú alak, gyönyörű frizurával és Apuka, huncutul rámosolygott, felkapta, meghintáztatta a levegőben, míg a kislány gyöngyözve kacagott. Végül, amikor minden készen állt, az ünnepelt is levette maga elől a kötőjét, lesimította sötétkék szoknyáját, a kislány kezébe szépen megkötött csokrot adtak, ő kiállt középre és csilingelő gyerekhangján már mondta is a köszöntőt:
  - Kis ibolya az erdőben nyílik már, alig látszik ki a földből, de illata messze száll. Én is ilyen kicsiny vagyok, csak a hangom szárnyaló...
Alig várta, hogy vége legyen, belevetette magát Mamácska szappanillatú ölelésébe. És került sütemény is, torta, a tetején szépen körben váltakoztak a citrom és a narancs színű zselécukorkák, a felnőttek kávéztak, később Apuka megkérdezte:
  - Jössz velünk haza?
Ő riadtan Mamácska háta mögé szaladt, hogyisne, most jön a nap legjobb része!
  - Akkor nem - nevettek a szülők és a kapu becsukódott mögöttük. Gyorsan összepakoltak, a tisztára törölt asztalra kikerültek a dominótéglácskák. Ezt mindketten nagyon szerették, órákat töltöttek játékkal: kártyáztak, mesét olvastak. Mikor a sok izgalomtól kifáradni látszott, a kis öregasszony átöltöztette, puha takaróval betakarta. A gyerek szemei fáradtam lecsukódtak, halványan még mindig érezte azt a finom szappanillatot, ami számára évekig Mamácskát fogja jelenteni csöpp kis életében.

2 megjegyzés:

Tünde írta...

jajjjj, gyönyörűen irtál, "kép"esen, látom-érzem, milyen jó annak a kislánynak, ilyen nagymama legyek majd én es :)
Csak most találtam a blogodra de nem tudom letenni !

Medora írta...

Megtisztelsz vele. Igen, én is ilyen feltétel nélkül szerető nagymama akarok lenni. Azért ismételgetem, hogy véletlenül se felejtődjön el.