2014. augusztus 18., hétfő

"Felnőtt a mi kis Angink!"


 A hetek óta mániákusan betartott fehér liszt és cukormentes diétámat némileg meghazudtolni látszott az a tény, hogy a " Fogadják el az ifjú pár kínálását az ünnepi tortából!" - felhívás elhangzása után én olyan sebességgel futottam elsőként a küzdőtérre, hogy megbízható szemtanúk állítása szerint csak úgy lobogott a hajam. Na, szóval esküvőn voltunk. Hetek, hónapok óta készültünk már. Végül megszületett a meghívó:
És lett ültetőkártya
és szalvétagyűrű
meg köszönetajándékos dobozka is.

A fényfüzérért és a székszoknyákért köszönet a Dekorworld-nek, Andi sokat segített ebben.
Volt még egy hidacska is, amit be kellett díszíteni (az örömapa külön kérésére)
és indulás előtt így teli volt a kádunk virággal
de végül mindet felhasználtuk. Ezzel teltek a napjaim, mindent én késztettem a Kamasz és "Mr. Darcy" segítségével, de legalábbis jóváhagyásával. Másnap ebédkor a Kamasz felkiáltott:
  - Jééé, asztalnál eszünk! - ami híven tükrözi, hogy milyen állapotok voltak nálunk hetekig.

6 megjegyzés:

Limara írta...

Nem szándékozom még egyszer férjhez menni, de most csupán csak ezért sajnálom, mert tutira veled készíttetném én is a dekorációt! Fantasztikusan ügyes és kreatív vagy (és kedves és szeretni való személyiség én tudom)!
Esetleg pályamódosítás nem fordult meg a fejedben? :)

chanson írta...

Ó, de szép lett... tényleg nagyon dekoratív. :-)
Már majdnem írtam, legközelebb igénybe vesszük a segítséged... :-)

Medora írta...

Kedves Limara, akárhányszor is férjhez mehetsz,(de csak a már jól beválthoz) én szívesen megcsinálom a dekorációt!
Chanson, van ott még néhány hajadon a házatok táján.
Nagyon köszönöm a dicséretet, majd rakok még fel képeket, ha egyszer megkapom őket.

Katalin írta...

klassz!!
muti még képeket, :)

Juhmeli írta...

Nagyon szép lett, fogadd legőszintébb gratulációmat. Hogy te ilyet is tudsz! Nekem se érzékem, se ügyességem nincs hozzá, anno megrekedtem a mókik szintjén, de szerencsére itthonra ez is elég.:)

Medora írta...

Nagyon köszönöm Nektek!